



"A Sarkcsillag a legállandóbb, legmozdulatlanabb csillag. Minden szüntelen mozgásban van, ez az egyetlen csillag, amely nem mozog.
A szeretet a Sarkcsillag. Minden mozog, kivéve a szeretetet. Minden változik, csak a szeretet marad állandó. Ebben a változó világban a szeretet az egyetlen változatlan szubsztancia. Minden más áramlás, átmenet. Csupán a szeretet örök.
Tehát ezt a két dolgot nem szabad elfelejtened. Az egyik a szeretet, mert az az egyetlen dolog, ami nem illúzió. Az az egyetlen valóság; minden más álom. Vagyis, ha szeretetteljessé tudsz válni, valódivá válsz. Ha eléred a totális szeretetet, önmagaddá válsz, az igazsággá, mert a szeretet az egyetlen igazság.
A második dolog, hogy amikor sétálsz, emlékezz arra, hogy valami benned sosem sétál. Ez a lelked, a sarkcsillagod. Eszel, de valami benned sosem eszik. Dühös leszel, de valami benned sosem lesz dühös. Ezer és egy dolgot csinálsz, de valami benned tökéletesen túl marad a cselekvésen. Az a sarkcsillagod. Tehát séta közben emlékezz arra, ami sosem sétál. Mozgás közben emlékezz a mozdulatlanra. Beszéd közben emlékezz a csendre. Cselekvés közben emlékezz a létezésre:
Mindig emlékezz arra, ami tökéletesen állandó, ami sosem pislákol, sosem ingadozik, ami nem ismer változást. Ez a változatlan benned, a valódi. És a szeretet az eszköz ahhoz, hogy rátalálj."
(OSHO)
Weöres Sándor
MESE
Egy
hegy
megy.
Szembejön a másik hegy.
Ordítanak ordasok:
Össze ne morzsoljatok!
Én is hegy,
te is hegy,
nekünk ugyan egyremegy.„Én is hegy, te is hegy”
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hegy. Ez a hegy nagyon szeretett volna útra kelni. Egész nap csak forgolódott, hátha sikerül, és elmehet. Amint forgolódott, meglátott egy kismadarat. Elkezdett neki kiabálni:
- Kismadár! Gyere ide, szállj rám!
A kismadár rászállt a hegyre. Ekkor érezte a hegy, hogy fel tudná emelni a „lábát”. Meg is próbálta, és sikerült: előre tudott lépni. Miután előrelépett, azt mondta:
- Drága kismadár, köszönöm!
- Csip-csirip! – csiripelte a kismadár, és továbbrepült.
A hegy boldog volt. Szaladt, ugrált, még bukfencet is hányt. Amikor elfáradt, lassabban ment. Ment-mendegélt, s egyszer csak szembetalálkozott egy másik heggyel, akit Bendegúznak hívtak.
- Elnézést! Ha szabad megkérdeznem, maga hogy került ide? – érdeklődött Bendegúz.
- És maga? – kérdezte a mi jól ismert hegyünk, Makka.
- Én egyszer csak leestem, majd feltápászkodtam, és útnak indultam... – mesélte Bendegúz.
- Igen? Az én történetem sokkal érdekesebb! – bölcsködött Makka.
- Hát akkor mondd el! – kérte Bendegúz, és kívánsága teljesült is. Makka mesélt...
Mikor Makka befejezte a történetet, valami furcsát hallott. Valaki kiabált:
- „Össze ne törjetek!”
Makka az ordítás után megvonta a vállát, és a két hegy továbbindult. Így lett az „Én is hegy, te is hegy”című mese.