Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.
1943. május 26.
2013. október 27., vasárnap
2013. október 26., szombat
Napi vitamin
"A csodálkozást soha ne feledd!
Akard a szépet, a jót mindig megtedd!
Bölcsek aranyának mágnese a lelked."
Akard a szépet, a jót mindig megtedd!
Bölcsek aranyának mágnese a lelked."
Szepes Mária
Címkék:
idézet
2013. október 25., péntek
2013. október 22., kedd
Emléke áldott
Az igaz ember: Nagy Ferenc
| Czire Szabolcs | ![]() | |
A Biblia szerint igaz az, aki annak minősül Istenhez és emberekhez való viszonyában. Az Istennel való viszony megítélése nem az emberekre tartozik, de az emberek előtti igen. Csakhogy az igaz embert nehéz felismerni, mert legfőbb ismérve az alázat. Ezért mondják rejtőző bölcsnek, rejtőző igaznak. A rejtőző igaz fogalma minden nagyobb vallási hagyományban megtalálható. A Tao Te King 15. részében: „Hajdan az ihletettek // ismerték a rejtőzőt és rejtettet, // de őket mélyükig nem ismerte senki.” (Weöres Sándor fordításában), vagy „Az őskor mesterei // finomak voltak, mélyre hatoltak; // rejtőzők, // megfoghatatlanok.” (Kulcsár F. Imre fordításában). A buddhista hagyományban a bódhiszattvák azok a megvilágosodott emberek, akik bár választhatnák a lét körforgásából való kilépést, nem teszik, hanem az emberek között elrejtőzve vállalják az újabb születéseket, hogy minden lényt a megvilágosodás útján segítsenek. Az igazak esetében nagyon fontos motívum a rejtettség, az álcázás, mert csak így méltóak önmagukhoz és különös hivatásukhoz, és csak így tudnak közel kerülni az emberekhez. Hatalmi pozícióban nehezebb igaznak lenni, de álcaként a hatalom kiváló, mint ahogy a legtöbb dolog az tud lenni. A biblikus hagyományban Szodoma története óta merült fel, hogy Isten a világot a benne levő igazakért tartja fenn. De csakhamar nyilvánvaló lett, hogy az igaznak levés nem minden esetben jár együtt földi jóléttel, de jólléttel mindig. A Prédikátoron, Jóbon és más szkeptikus bölcseleti irodalmon átívelő vita végül úgy tisztult le, hogy az emberek három csoportba oszthatóak: a teljesen igazak, a teljesen gonoszak és a túlnyomó többséget jelentő közbeesők. A cádikim nisztárim, azaz a „rejtőző igazak” számát aztán a hászidizmus harminchatban (lámed váv) jelölte meg: minden nemzedékben legalább ennyi teljesen igaz ember él. Nem ismerik egymást, és többnyire őket sem ismerik fel az emberek, mert mindig alázatosak. Rejtettségükből legfeljebb nagyobb történelmi veszélyek idején lépnek elő egy időre, és vetik latba szellemi hatalmukat. Minden idejükben mások előmenetelét szolgálják. Közösséghez tartoznak, de annak határait emberségük mindig átjárja. Igaz voltuk tanúsításakor többnyire ezt az „emberséget” hangsúlyozzák, mint a szombati temetésen is. A nagy hagyomány szerint legalább harminchatan vannak a világban. Egyházi kis hagyományunk szerint legalább három igaznak lennie kell szűkebb közösségünk körében, hogy a lényeg megőrzésre kerüljön, és Isten ne töröljön le a történelem lapjáról. Nagy Ferenc egyike volt az igaz embereknek. Megjelent a Magyar Unitárius Egyház honlapján. | |||
A Facebook-on rengetegen emlékeztek meg Nagytatáról. Szemelgetek a bejegyzésekből:
Betegségem okán nem lehettem ott a Feri bácsi temetésén, de gondolatban vele töltöttem a szertartás napján egy pár órát és megpróbáltam visszaidézni a háztája hangulatát. Kopogtattam a segesvári parókián s drága Piroska néni kérdésére, hogy ki kopog? mondtam, hogy Farkas! Na jó ,mert én vagyok a Piroska!
Ez csak bevezetője annak a hangulatnak,melynek részese lehetett az, aki kinyitotta a segesvári parókia ajtaját. Feri bácsi humora páratlan volt a maga nemében. A lelkészi találkozók fizetésosztási mozzanatait FIZETÉSFOSZTÁSNAK nevezte - s méltán. Telefonon azt kérdezte,hogy : Na hogy vagy? Köszönöm jól-mondtam én. Az NEM BAJ-mondta ő. Egy alkalommal biztattam,hogy rendeljen a püspöki iratterjesztő készletéből,mert ott bőven van a "teológiai tanulmányok"-ból, s van bőven a "Részvétel az evangélium ügyében" - mire Ő azt mondta halkan, hogy RÉSZVÉTEM !.
Vonatra várva a segesvári állomáson gyakran bementem a szomszédba, hiszen az állomás mellett volt a parókia. Időtöltés okán gyakran szórakoztatott verssel, zenével. Egy alkalommal azt mondta nekem, hogy " hallgasd meg, hogy ez a Csájkovszkij milyen jó dallamot csinált az egyik versemre".
Feri bácsi Segesváron már idősebb papbácsiként több alkalommal szembesült az ifjabb papok azon szándékával,hogy szívesen lennének utódai a segesvári egyházközségben, mely rendezett anyagi háttérrel kecsegtetett. Némelyek meg is reszkírozták a kérdést, hogy mikor tetszik nyugdíjba vonulni? Megvárom míg te/ti elmentek, hogy aztán tudjak hozzátok fordulni helyettesítés végett. Majdnem így lett, immáron egy másik dimenzióban szórakozik Vele az égi világ! Biztosan jól van a jó Istennél s az NEM BAJ ! (Farkas Dénes bácsi)
Az 1970-es árvízkor ismerhettem meg. Dávid László református kollégáját jött át meglátogatni, csatakosan, ahogy kivánszorgott az iszapból. "-Na, Laci, éltek-e még?" - kérdezte. És ez jellemző volt rá, hogy ő, akinél két méter felett volt a Küküllő vize az állomás közelében, bátorítani jött lelkésztársát, akinél "csak" 1,60 volt a vízszint. Nála és körülötte is felfordult a város, templom, egyház, parókia: de a mosoly sosem fáradt el az arcáról. Pedig öt év múlva jöttek még nagyobb vizek! Újjáépített, majd új templomot, gyülekezetet, jövőt is tudott építeni, haláláig fáradhatatlanul. (Vetési László)
Útjaink soha nem keresztezték egymást, de az emberek hordozták a mozdulatait, szavait. Nem lehetett fel nem ismerni, hisz ott rejtőzött a szívekben, unokájának büszke tartásában vagy akár egy ismeretlennek meleg kézszorításában. "Áldja meg az Úr, áldja meg az Úr a belülről látók fényességét!", mert ez a fény örök, tiszta és élő. (Tóth István)
Gyerekkorom bölcse, egyetlen ember aki nekem verset irt... (Anikó)
Emléke élni fog szívünkben .Versei ,dalai végig kisérnek életünkön. (Koszta Ilona)
Mindig süt a nap - (N)immer scheint die Sonn´!
Unser Freund, Ferenc Nagy, Stadtpfarrer a.D. der Parochia Unitáriana in Schäßburg/Sighisoara Siebenbürgen/RO ist heute am frühen Morgen verstorben.
Eine langjährige herzliche Freundschaft die ihren Ursprung 1989 auf unserer Sommergroßfahrt des Coburger Wandervogel hatte und über viele Jahrzehnte gepflegt wurde, wird auf immer in unseren Herzen verankert bleiben. Seine Frau Piroska ist ihn bereits vor Jahren in die Ewigkeit vorausgegangen. Mögen sie ihren ewigen Frieden finden!A szeretet soha el nem fogy. (Stefan Weis)
Könczytől:
Köszönjük a sok szép, erősítő gondolatot!
Címkék:
Nagy Ferenc - Tátesz,
unitárius
2013. október 21., hétfő
A szeretet soha el nem fogy - Búcsú Nagytatától
Itt: Bruno Fröhlich evangélikus lelkész német imája:
Bölcső és sír - Nagyata szüleihez tér
Lelkészi kórus
Címkék:
Nagy Ferenc - Tátesz,
unitárius
2013. október 17., csütörtök
Nagytata örökké él
...teste ma délután pihent meg.
Nagy Ferenc (1916. június 30. - 1913. október 17.)
Búcsú
Ha nem tudod, a végtelenben
a sok-sok csillag miért ragyog:
az éjszakában láss meg engem,
hogy utad felett ott vagyok.
Hová nem jut a napsugárból,
a csillagfény úgy kell oda,
s ezernyi csillag azért lángol,
hogy ne feledd a fényt soha...
Így megtudod a végtelenben
a sok-sok csillag miért ragyog -
az éjszakában látsz meg engem:
a fény s a lelked én vagyok.
Ha elkísérsz a Golgotáig,
még utad onnan messze visz,
s ki hozzád hű maradt odáig -
vigyél magaddal engem is.
Vigyél, hová a lelket várják
- a Föld, ha ez nincs, oly sivár -
a Hegyi-beszéd gyertyalángját
nem olthatja ki semmi már...
Hol ketten - hárman egybegyűlnek,
hadd lássanak meg engem is:
a porba testem elvegyülhet,
de lelkem s fényem messze visz...
Címkék:
Nagy Ferenc - Tátesz
2013. október 16., szerda
2013. október 15., kedd
Györgyfalva
Mister :)
Ameddig a szem ellát
Gombakupac
Süveges
Lányok a láthatáron
Juhééé
Fenn a tetőn
Fotózkodás
Pihenő
Gombakupac
Lányok a láthatáron
Juhééé
Kaptató
Csíííz
Orsi-Borsi
Címkék:
kirándulás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

























