Orsinak: "Nem kell mindig a középpontban állnom. Ülni is megteszi."
2015. július 30., csütörtök
Mamu képeslapjai
Orsinak: "Nem kell mindig a középpontban állnom. Ülni is megteszi."
2014. május 10., szombat
2014. február 17., hétfő
Samuel L. Jackson Karinthyt szaval
2011. május 19., csütörtök
A boldogság rajtunk múlik...
“Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habostorta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videójáték mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!”
2011. március 8., kedd
Szilágyi Domokos: Piroska és a farkas (Négy szinopszis)
1. Piroschka és a Fairkash
Metro-Goldwin-Mayer
Erdő széle
Piroshka lóháton, cowboy-nadrágban, farzsebében lapos whiskysüveg, viszi Nagymamának. Jő szembe Fairkash, szintén lóháton. Unfairkash módra el akarja rabolni Piroshkát, Nagymama váltsa ki jópénzért. Piroshka sír. Nagymama munkanélküli milliomos, ilyen kicsi összeget nem tud előteremteni. Fairkash dühös. Piroska jobban sír. Fairkash enyhül. Piroshka bőg. Fairkash vigasztalja. Piroshka zokog. Fairkash szipog. Piroshka haját tépi. Fairkash felajánlja: adja őt át a rendőrségnek, 100 000 dollár van kitűzve a fejére. Piroshka átadja, a pénzt megkapja, filmsztár lesz, milliókat keres. Fairkasht bezárják Sing-Singbe. Piroshka megvásárolja a Sing-Singet, Fairkasht elveszi férjül, Itáliába mennek nászútra. Nagymama megissza a whiskyt és áldását adja.
2. Piroschka und Wolfgang
Osztrák életrajzfilm
Erdő széle. Wolfgang ül egy fa alatt, szájharmonikázik: Eine kleine Nachtmusik. Piroschka jő, nyakban hordozható zongorán játssza a d-moll zongoraversenyt (Köchel-jegyzékszám 466.). Wolfgang szájharmonikán játssza a zenekari részt, közben beleszeret Piroschkába. Minden generálpauzában csókolóznak. A III. tétel közepén Piroschka meghal vírusos influenzában (B-vírus). Wolfgang végigjátssza a művet, megírja a Requiemet, és meghal. Zárókép: Wolfgang lovasszobra. Bal kezében Piroschka fényképe, jobbjában vadonatúj Erard-zongora. Utókor bőg.
3. Piroska, a partizánlány
Moszfilm
Erdő széle 1812-ben.
Napóleon, farkasnak álcázva, mellényzsebébe dugja hüvelykujját, hogy ne ismerjék föl. Jő Piroska, Piroskának álcázva, mert tulajdonképpen partizánlány. Kosarában ennivalót visz Nagymamának: muzeális hosszúcsövű pisztolyt, kolbásznak álcázva. Farkas meg akarja enni Piroskát. Piroska meggyőzi: előételnek fogyassza el a kolbászt. Farkas rááll. Kolbász elsül. Farkas megsebesül. Lövésre előrohannak a franciák. Piroska menekül, nagymamához ér, összecsuklik. Nagymama hátára veszi, s cipeli a jéggel borított hómezőkön. Visszajövet cserélnek.
4. Piroska megeszi a farkast
Olasz módra
Erdőnyi város. Szélén nagy zsivaj, lárma. Kunyhók konzervdobozokból. Piroska jő kombinében. Konzervnyitóval kinyitja kunyhó ajtaját, bemegy. Odabenn teljes sötétség, de mindent látni. Jő Nagymama monsignore Farkas bíborossal. Monsignore megkéri Piroska kezét: legyen a szeretője. Piroska: No no no. Nagymama neorealista veszekedést rendez, Farkas ecseteli összkomfortos erdőszél előnyeit. Kondicionált lombsusogás, elektronikus rigók, automata mókusok mogyorót köpnek. Piroska ingadozik, ingadozásából naturalizmus lesz. Utána meggyónik, monsinorét leönti paradicsomos spagettivel és elfogyasztja, csak a cingulus marad meg. Nagymama bőg, cingulust eladja ócskapiacon.
2010. július 28., szerda
Mai gondolat
"Bizonyára bámulatosan nagy a memóriám: néha egy hétbe is beletelik, mire megtalálok benne valamit."
(Mark Twain)
.