...like a motherless child...

Ne sírj, azért mert szeretsz!

...amikor október végén a temetőben virágzik a cseresznyefa:

 

Napu búcsúja...

Gyászol az iskola is...

Ide másolok két megemlékező beszédet, melyeket Mamu kedves kollégái a temetésen mondtak, s melyeket írásban is eljuttattak hozzánk.

Balázs Nagy Tünde, egykori tanítvány, majd kolléga szavai:

Tisztelt gyászoló hozzátartozók!
Tisztelt kollégák, tanítványok!

Szavakban nehezen kifejezhető fájdalmat, megrendültséget érzek, hiszen számomra még mindig felfoghatatlan, hogy szeretett osztályfőnökünk, kedves kollégánk már nincs az élők sorában. Elment. Hirtelen, váratlanul. S most döbbenten állunk, mert mi úgy gondoltuk, hogy Jakabházi Vera, mindannyiunk Vera nénije nem mehet el közülünk ilyen hamar. Úgy képzeltük, hogy egy ilyen ember, akiben annyi életerő, életszeretet, életöröm van, még hosszú éveken keresztül itt fog kerékpárral elvonulni városunk utcáin, boldogan integetve felénk. De Isten másként tervezett. Így nem marad más nekünk, csak az emlékezés. Emlékezzünk, hogy erősödjünk. Emlékezzünk, hogy vigasztalódjunk.

Sok szép kép villan fel az elmúlt évtizedekből. Az első találkozás, amikor nővérem osztályfőnökeként meglátogat bennünket, s kedvessége, nevetése máris betölti az egész házat. Aztán ahogy felső tagozaton átveszi az osztályunkat, és négy éven át nevel, tanít nagy odafigyeléssel, s közben árad belőle a derű s a gyermekek iránti szeretet. Mindig tele van lendülettel, sosem fárad el. Később kollégaként ahogy segít, tanácsot ad a pályakezdőknek. Mindenkihez van egy jó szava. Ha kell bátorít, biztat. Ha kell, vigasztal. Hallom, ahogy mesél családjáról: férjéről, gyerekeiről, unokáiról. Siet Kolozsvárra első unokája születésekor, hogy üdvözölhesse az új családtagot, s lányának ujjára húzhassa a köves gyűrűt, mondván: ,,Ez a két kövecske ti vagytok ketten.” Sugárzó arccal számol be fiúunokái sikereiről. Minden óvodai és iskolai ünnepélyen ott van. Boldogan, elégtétellel mutatja lelkészfia egy-egy prédikációját, írását. Aztán ápolja beteg szüleit. Éjfélig fennmarad, szakadatlanul gépel, jegyez, hogy édesapjának gondolataiból egyetlen sor sem vesszen el. S közben észrevétlenül tanít minket, kollégáit arról, hogyan lehet jól szeretni, hogyan lehet szépen szeretni. Tudja, hogy az életnek értelmet csak a szolgálat adhat. Tudja, hogy csak az marad meg, amit továbbadunk. Ezért ad: önzetlenül, fáradhatatlanul, míg végül mindent odaad.

Kedves Tanárnő! Drága Vera!

Jobban szerettem volna ezekről veled személyesen elbeszélgetni, és naivul hittem, hogy még lesz rá alkalom. Talán ha befejeződnek a kezelések, -gondoltam-, s hosszabb ideig leszel itthon, sor kerülhet még egy találkozásra. Nem sejtettem, hogy az idő ilyen rövidre van szabva. A kedd reggeli halálhír óta egyetlen kérdés emészt: Vajon tudtad-e, hogy milyen sokat jelentesz nekünk? Hogy tanítványaidként, kollégáidként milyen szeretettel és együttérzéssel gondolunk nap mint nap rád? Tudtad-e, hogy mennyire hálásak vagyunk mindazért, amivel évtizedeken át minket megajándékoztál? Tudtad-e akkor is, ha nem mondtuk ki ezt, vagy talán nem mondtuk eleget.

Köszönjük, hogy voltál nekünk. Köszönjük, hogy gazdagabbak lettünk általad.

Augustinus szavain keresztül mintha te szólnál most hozzánk:

,,Ne sírj azért, mert szeretsz.
A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, […]

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt,
Mint mindig tettük. […]
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.”

Isten veled!

Ciucan Daniela a román kollégák részéről búcsúzott:

Drum bun în lumină, Vera!

Ne vei lipsi enorm. Locul tău în inimile noastre nu-l va ocupa nimeni, pentru că ai fost unică.
Puţini oameni au determinat atâtea progrese în evoluţia persoanelor pe care le „atins” cu destoinicia ei, precum a facut-o Vera. Nu doar prin învăţătura oferită, cât prin exemplul ei personal. Zâmbetul cald, mărinimia sufletească atrăgeau atenţia în primul rând, facându-te să te simţi binecuvântat în preajma ei. Înţelepciunea cu care privea viaţa şi rostul ei, modul în care ducea la îndeplinere acest rost cu demnitate, onestitate, cu mulţumirea lucrului bine făcut şi foarte multă bucurie, molopsitoare bucurie, ni se transmitea şi nouă. Conduita morală de excepţie, profesionalismul, sinceritatea dăruirii de sine, atât pentru familie, cât şi pentru discipolii săi fac din Vera un model uman imposibil de egalat. Fiinţă luminoasă, pozitivă, plină de energie şi idei creative, iubitoare, dătătoare de speranţă, de încredere, izvor de bunătate şi de idei înţelepte, care ne-a inspirat multora, înainte de toate, ideea de armonie ca ideal al adevăruilui în trăire, frumuseţe supremă a toate câte sunt aici şi acum.

Fiinţă înzestrată cu multe haruri, sortită, parcă, a se risipi pentru binele celor din jur, pare că s-a risipt pe sine până la epuizare.

Ar trebui s-o regăsim în noi, în fiecare, trăind în învăţăturile şi însuşirile ce ni le-a transmis printr-o vorbă, printr-un gest, un zâmbet sau prin simpla prezenţă încărcată de lumină.

E tristă lumea fără tine, Vera... şi mult mai săracă.
Dumnezeu să-ţi vegheze somnul cel de veci, iar celor pe care îi laşi în urmă să le dea ocrotirea lui binecuvântată!

Nagyon sokan voltak velünk testben és lélekben, közelről-távolból árasztották szeretetteljes gondolataikat.

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK! Ilyenkor nagyon sokat számít minden szó, minden biztató tekintet, ölelés, kézszorítás. 

Annamari fogalmazta meg nagyon szépen, amit én is érzek: NEM FÉLEK, MERT TE VELEM VAGY!

Mamuról

Jakabházi Vera, született Nagy Vera.

1947. február 8-án született Recsenyéden lelkészi család negyedik gyermekeként. Boldog gyermekkorát a recsenyédi éneklő évek, a városfalvi nagyszülős nyaralások határozták meg. 1953-ban a család Segesvárra költözik. Az évszázados fedett lépcsőn, a Schullertreppe-n szaladt fel iskolába, az elemit itt végezte németül, majd 5-7 osztályt magyarul. Papleányként nem járhatott középiskolába, ezért nem hivatalosan újra járta a 7. osztályt német tagozaton. A következő évben elkezdhette középiskolai tanulmányait a segesvári magyar iskolában.

Érettségi után a kolozsvári Bolyai egyetemre felvételizett német-magyar szakra. Egyetemi évei alatt ismerte meg leendő férjét. Első találkozásukat, mint sorsszerű egymásra találást élték meg: mikor őket egymásnak bemutatták, mindketten egyértelműen rávágták, hogy ismerik egymást, holott soha nem találkoztak.

1970 februárjában házasságot kötöttek, majd 1971 februárjában megszületett Kolozsváron első gyermekük, Annamária.

A fiatal házaspár Székelykeresztúron kezdte el tanári pályáját. Vera itt latint, franciát és németet tanított. A székelykeresztúri évekre mindig nosztalgiával gondolt. Itt született meg 1973-ban második lányuk, Réka.

Harmadik gyermekük, Béla Botond Segesváron született. Ekkor már itt tanított Vera Segesvár több iskolájában elemitől érettségiig. Már egyetemista korában egyik tanára tanítási gyakorlat után megjegyezte: “Vera, maga szívtanárnő lesz.” Valóban: lélekkel tanított. Kreativitás és játékosság uralta németóráit, minden óra élmény volt. Diákjainak sikerélményben volt részük, így nevelte őket bátorságra, optimizmusra. A német kabinet létrehozásakor fő szempont a jó fény és színes, jó hangulatot biztosító légkör volt. Osztályfőnökként fontosnak tartotta a jó közösség kialakítását, ezért kirándulásokat, táborozásokat szervezett, színdarabokat rendezett magyarul/németül. Iskolai szinten férjével együtt színházi előadásokat szervezett.

A segesvári közélet meghatározó személyisége: a műkedvelő színtársulat tagja volt férjével együtt; önzetlenül segítette az induló Gaudeamus Alapítvány tevékenységét.

Az unitárius közösségi élet aktív tagja. Az országos nőszövetségben, a segesvári és sárdi gyülekezetben lelkesen részt vállalt: előadásokat tartott a bibliai nőszereplőkről, az unitárius nőeszményről, élet és halál kérdéséről. Egyik kedvenc Polcz Alaine idézete ez volt: “Aki halni tanul, az élni tanul. Aki szembesült azzal, hogy mindent elveszíthet, jobban értékeli mindazt, aminek örülni lehet.” A jézusi utat követte: szerette az embereket, bízott eredendő jóságukban, előítéletek nélkül fordult mindenki felé. Hitte, hogy Isten sosem ítélő vagy büntető hatalom, hanem feltétel nélküli szeretet. Szelíden és örömmel szolgált. Idős édesapját kántorként kísérte évekig a minden vasárnapi istentiszteletre Sárdra.

Nyugdíjba vonulása után magánórázott. Hivatalosan bejegyzett némettanárként szenvedélyesen tanított gyermekeket, felnőtteket. Érettségi vizsgára, nyelvvizsgára készítette legtöbbjüket és örült minden tanítványa eredményéért. Diákjai vidáman érkeztek, boldogabban távoztak.

Betegsége híre döbbenet volt. Nagyon szeretett élni. Mégsem hadakozott, nem haragudott. Fegyelemmel, kitartással járt a heti kolozsvári kezelésekre. Bízott a gyógyulásban. De tanítás nélkül nem élet az élet. Betegen is ezt tette, igaz, jóval kevesebb diákkal. Ez lelkesítette.

A gyors megoldások, kreatív kivitelezések embere. Az emberi kapcsolatokat, ezek ápolását tartotta fontosnak. Szerette a szépet, szeretett meglepetést szerezni embereknek, kedveskedni nekik. Biciklije repítette oda, hol szükség volt rá.

Gondoskodó volt. Szüleit nagy szeretettel és gonddal ápolta, amikor kellett. Gyerekeit mindig támogatta, unokái jövőjét egyengette. Évnyitókon, évzárókon, ballagásokon, gyermekei, unokái vizsgáin mindig jelen volt. Mert tudta, hogy mennyire fontos a jelenlét, az érzelmi támasz szerettei életében.

Hitte, hogy a legszebb ima a cselekedet. Hogy az élet örök és mi rendre éljük. Egy láncszem vagyunk. Feladatunk az, hogy ez a láncszem a helyén legyen és ép legyen. Zuhanásainkban is megéljük a Gondviselést. Úgy élt, hogy tudta: áldás az élete és hálás volt mindenekért.

Mindig Veled

Ajándék-hétvége Mamuval

...nagy beszélgetésekkel, emlékek felidézésével, fényképek nézegetésével, s csordultig telt szeretettel

Első szülinapomon Mamuval...

...és Mamu nélkül

Keresztúr, 1974

 Bélu születése - már Segesváron a család.

 Boldog nővérkék

Az új lakásban

 Mi öten

Mamu = jóság, mérhetetlen szeretet.

...mert ez Mamunak is annyira tetszik

Hogyan lehetne erőátültetést végezni....???

Mamu kezelése

Február óta Mamu folytonos kezelés alatt áll. Először háromhetente kapott kemoterápiás kezelést, majd június óta kéthetente. ezt kiegészíti az immunterápia (Cetuximab), amit minden héten kap. Minden második héten péntektől hétfőig kórházban van, 2 x 11 órás kemoterápiás infúziót kapva plusz az immunterápiát. Hétfőn kiengedik, majd csütörtökön újra be kell menjen egy rövid (2 órás) immunterápiára. Csütörtökön délben haza utazhat Segesvárra, a következő péntekig.
Da capo al fine.
Így kezdődött február végén: műtét előtt Napuval

Ilyen az egészségügyi rendszer: az első kezelés előtt így kellett elvinni a vérét genetikai tesztre az onkológiáról az orvosi egyetem laboratóriumába. No comment.

 Minden héten hajnalban...

 A várakozók.

 Hit és remény

 Cseppről cseppre

 Gondos, kedves személyzet - csak az a baj, hogy kevesen vannak s túl vannak terhelve.

 Ha meleg van,a kórterem helyett jól esik a kórház udvarán üldögélni

 Beutalásra várva

 "Vajon mennyit kell ma várni? - 1, 2, 3 órát?"

 Számlálni a perceket

 Ikonok mindenütt

 Mamu mindig derűs

  Július

 Október 

A pillanat

Róma (IV.) - Séta az óvárosban

A Szent István zarándokház nem a reggelijéről híres: zsömle, vaj és lekvár plusz egy meleg ital. Egyszeri sorbanállási lehetőséggel. De hol máshol lehet ekkora csapatot elszállásolni?

 Csütörtök reggel a Velence téren

 Apácák buszra várva

 A  Palazzo Venetia, amelyben annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia szentszéki nagykövetsége működött.

 Háttérben a Traianus oszlop, tetején Péter apostol vigyázva városára

  Oszlopnézegető

 Cédrusok mögött a Colosseum

 Az ókor falai

Erről a Cupidóról gyorsan kiderül, hogy déli honfitársunk... 

 Micsoda civilizáció volt ez!

 Ókori istenek tiszteletére

 Az ókeresztény Kozma és Damján bazilikában

Megtudjuk, hogy Kozma és Damján ikertestvérek voltak, mindketten orvosok. A II.században Szíriában éltek. Ingyen gyógyították a betegeket. Mártírhalállal fizettek hitükért.

Padló

 A lebegő Krisztus a 8. századból való

  Irány a Colosseum!

 S bár a nagysága miatt méltán nevezhető kolosszálisnak, nevét mégsem erről kapta, hanem a valamikor előtte tornyosuló 40 méteres Néró szoborról (amit az őrült császár halála után rögtön a földdel tettek egyenlővé a dühös rómaiak). A név pedig ráragadt az épületre, s rajta is maradt. :)

 Itt, a két ciprus helyén állt a Néró-kolosszus

 Bent vagyunk!

 Az ókori amfiteátrumot a középkorban lakásoknak használták - több ezer ember lakott itt, ennek ma is láthatóak nyomai a falakon.

 Rács

 Így nézett ki egy ülésjelző tábla - hiszen a gazdagabb rétegnek márványlapok jelezték ülőhelyét

 Ez egy bizonyos Marcellus helyét jelölte

 

 Gladiátor-torzó

 Nem zavar az eső sem

 A legfelső emeleten a plebejusok ültek

A porond alatt a gladiátorok s az állatok vártak a jelre, mikor kezdődik az "előadás"

  Itt jól látható egy rekonstruált rész: a sárga porond s a márványülések

 Nyolcvan bejárat volt, s mindenki pontosan tudta, melyiken jogosult bemenni - így nem volt káosz, még akkor sem, ha 80.000 ember akart bejutni a lelátókra. Ez a római rend.

 Vaskapcsok

 Kilátás Nagy Konstantin (Constantinus) diadalívére

 ...melyen négy legyőzött trák hadvezér rabszíjra fűzve tekint szomorúan a Forum felé

 Keresztény jel

Mindenki megponchósodott

 Ugye?

 Kétezer éves kilométerkő: Ez itt a Via Sacra

 Fura érzés évezredes úton bandukolni

 Valamikor ezek a kőlapok milliméternyi pontossággal illeszkedtek egymáshoz, így nem döcögött a szekér. És már a Forum Romanumon vagyunk

Titus diadalívéhez érve már melegünk van 

 Sajnos nem látszik jól az, amiért ez az építmény fájdalmat okoz a zsidóságnak: Jeruzsálem legyőzését ill. kifosztását dokumentálja a dombormű

Egy kis középkor

 Mehetünk tovább?

Micsoda főtér lehetett ez kétezer évvel ezelőtt!

 És itt az ókori háromhajós bazilika, amit Michelangelo alapul vett a Szent Péter bazilika megtervezésénél

Két évezredes bronzkapu

Antoninus és Faustina temploma - akár a Tádzs Mahalt, ezt is egy szerető férj emeltette elhunyt felesége emlékére

A Vesta-szüzek itt őrizték az örök tüzet

Ókeresztény freskó a vízbe ölt negyven vértanúról

Boltívek, fények

Szarkofág

Ókori padló

Caesar álmodta meg, Augustus alatt építették a ma is álló Marcellus-színházat. Az első játékra Kr. e. 17-ben került sor. S milyen szépen látszik itt is, ahogyan a történelem rétegei egymásra épültek, folyamatosan élettől lüktetve

Róma házai

Gepetto és Pinocchio :)

És íme, a Pantheon - i.e. 27-ben épült Róma minden istenének együttes tiszteletére. I.u. 126 körül építették újra, azóta is ugyanabban a formában áll Róma szívében...

Itt van eltemetve Raffaello is, Michelangelo és Leonardo mellett a harmadik művészóriása Rómának

Raffaello sírfelirata hirdeti: Ille hic est Raphael timuit quo sospite vinci / Rerum magna parens et moriente mori” (Rafael ez, kinek a Természet félte hatalmát. / Tudta: legyőzi, míg él, s holtan a sírba viszi.).

A Pantheontól a Trevi-kúthoz visz az utunk

Kívánságműsor :)

Háttal dobjuk az érmét

Boró nagyon koncentrál

Beesteledett

A Spanyol-lépcsőn pihenünk meg

A két romantikus angol költő, Shelley és Keats emlékháza. Utóbbi 25 évesen itt hunyt el, a Spanyol lépcső tövében ( "how long is this posthumous existence of mine to go on?" )

Lányok, spanyolosan :)

Késő este, vacsora után visszatérünk még, hogy élvezzük a turistamentes pillanatokat

Péntek dél. Viszlát, Róma, örök élettől vibráló város, visszatérünk hozzád!