2010. december 17., péntek

Karácsonyi ünnepély a zeneiskolában

Három nyelven énekelnek a gyerekek

Készenlétben

Az V-VIII osztályosok vegyes kórusa

A magyar csoport (Orsi az utolsó sorban, Gergő mögött)

A zenesulinak saját zenekara van

Kovács Péter is tagja a zenekarnak

A madaras fiú

Közös produkció: a kórust a zenekar kíséri

Csendes éj, szentséges éj

2010. december 16., csütörtök

Mese


Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított.

A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ment ez így: a vízhordó csak másfél edény vizet szállított a házába.

Természetesen a tökéletes edény büszke volt teljesítményére, hiszen feladatát jól teljesítette. De szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultul érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.

Két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordó így válaszolt a cserépedénynek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha te nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

.

.

"Hol a csillogó sínek is egymásba érnek..."



2010. december 15., szerda

Pár óra Budapesten

Bújás

Márkó felhőtlen öröme

Huncut

Dóri: "Így vagyok szigojú"

"...és így vagyok huncut"

Anyácska féltő gondoskodása

Andi és a vérvörös rúzs :)

Papi, Papika avagy Papengó (ötletgazda gyerekek :) )

2010. december 11., szombat

India bűvölete



Orsi spirituális tánca :)





2010. december 10., péntek

Családi est

Mamu az unokák gyűrűjében

Lépcsők

Ákom-bákom

Aba: most sztár vagyok!

De mégis sokkal jobb együtt a többiekkel

...az elengedhetetlen ruhacsere

Most madárka vagyok

Vagy inkább leszek halacska...

Bulizzunk!

Kezdődik

Jobbra-balra

Ugribugri

"legyek komoly?"

... mivelhogy itt komoly dolgokról folyik a szó

Mr. Banana

Aba fényképez

Ojsi, nekem adod ezt a blúzot?

2010. december 9., csütörtök

Orsi gyakorol


2010. december 8., szerda

A pedagógia alapja

.

“Mondd el és elfelejtem.
Mutasd meg és megjegyzem.
Engedd, hogy csináljam és megértem.”
(Kung Fu-Ce)

.

2010. december 7., kedd

2010. december 6., hétfő

Tíz lépcső


Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

(Weöres Sándor)

Visszapillantó

2010. december 5., vasárnap

Pár gondolat, ami elhangzott a mai istentiszteleten

Arra születtem, hogy éljek, nem hogy készüljek az életre.

Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

A tegnap történelem.
A holnap rejtély.
A ma ajándék.

Mátyás király

Kolozsvár főterén régi pompájában díszeleg Mátyás király



De jó érzés!

2010. december 3., péntek

2010. december 2., csütörtök

Hangulat

"Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket.”
(Márai Sándor: Az igazi)

2010. november 30., kedd

Függöny

2010. november 27., szombat

Szombat esti lazulás Zsoltékkal

Férfiak maguk közt

Mesélj!

Gyerekzsivaj

Farkas és Orsi

Unokatestvérek emeletesen

Egy csokor gyerek

Húzz!

Ott!

Előkerültek a jelmezek is

Cirmos cica, haj!

Lecsendesülés

Gyopár is kidőlt

Orsi mindjárt elalszik...